A dél-szibériai gyűjtésekről:

 

1996-ban utaztam először az Orosz Föderáció dél-szibériai füves pusztáira; az Altáj hegységbe, és a Szaján hegy láncai között fekvő Tuva Köztársaságokba. Ezen köztársaságok az Ob és a Jenyiszej forrásvidékein helyezkednek el, Mongóliával, Kínával és Kazahsztánnal határosak. Az altájiak török eredetű, nomád nagyállat-tartók, a tuvák részben török, részben szamojéd eredetű, egyrészt lovas tajgai rén-tartó vadászok, másrészt nagyállat-tartók. Nyelvük a török nyelvek szibériai ágához tartozik. Az 1996-os expedíció fő célja az volt, hogy népdalgyűjtést végezzünk az ott élő népek között, valamint az eldugott altáji falvak őslakosainak - magyar népdalainkat énekelve - adjak hírt a távoli rokonokról, Magyarországról. Ezen népek a mai napig tudnak arról, hogy a magyarok az ő rokonaik, tudnak a kunokról, hogy vannak itt testvéreik az ő kipcsákjaiknak, azaz kunjaiknak. Megérkezésünkkor azt kérdezték, milyen érzés újból az őshazában lenni, és mi tudjuk-e Magyarországon a velük való rokonságot, tanítják-e az iskolákban, mert ők hallották ezt az öregektől és az iskolákban is tanulták.

Az ún. „Sajan gyűrű” harmadik népcsoportja a hakasz nép, régi nevűkön abakáni vagy minuszinszki tatárok. Diószegi Vilmos szerint a Minuszinszki medencében élő nép, mely talán, részben, annak a népnek az utóda, amelytől a honfoglaló magyarság műveltségének (főleg díszítő művészetének) jelentős részét kapta, s talán egy-két törzse is közülük származott. Az Abakáni Múzeumban találtam Hakasziáról olyan könyvet, amelyben még régi nevén írtak e földről, cirill betűkkel ezt állt a könyv címlapján: „Hongarija”.

1998-ban Baskíriában énekeltem és gyűjtöttem dalokat, Maxim Chaposnyikov orosz népzene kutatóval.

2004-ben ismét Dél-Szibériába utaztam, Hakaszia és Tuva Köztársaságokba, hogy a ma élő sámánhagyomány tanulmányozása mellett, az általam képviselt magyar táltos-hagyományt megmutassam a még élő sámánoknak, ún. szakmai úton tapasztalatcserén vettem immár részt.

2005 szeptember-októberében ismét gyűjtőúton vette részt, kamatoztatva az előző évi ismeretségeimet. Tuvában Ondar TatjanaKizil Oolovna, tuva sámánasszony gyógyító központjában tanulmányoztam a mai napig élő gyógyító szertartásokat, valamint Tatjanával  halottkísérő szertartáson, és távoli, tajgai lakatlan területen álló jurtában élő nomád család meghívására éves jurta-tisztító szertartáson is szerencsém volt részt venni.

 

 

A Nagy Szalbik kurgánról:

 

A 2005-ös őszi napfordulót az Abakántól 80 km-re lévő Nagy Szalbik kurgánnál ünnepelve töltöttem. Többen érkeztek szagáj nemzetiségű falvakból, hogy találkozzanak a magyar sámánnővel, mivel a televízióban több riportfilmen keresztül igen nagy ismeretséget szereztem dalainkkal.

 

Itt szeretnék néhány szót említeni a Nagy Szalbik kurgánról.

Hakasz földön kb. 40.000 kurgán, azaz sírhalom, temetkezési hely található. Mindenek között a legnagyobb a Királyok-medencéjében a nagy Szalbik kurgán, amelyet az 50-es években tártak fel. Temetkezési helyként használták, a kurgán körül hatalmas kövek állnak, talán Stonehenge-re hasonlíthatnám őket leginkább.

A nagy Szalbik. Az óriási kövek a kurgán bejáratánál baloldalon női minőséget, a jobb oldalon, ahogy azt a kő fallikus látványa is mutatja, férfi minőséget szimbolizálnak…

 

 

Szeret folyó mentén élő moldvai csángó magyarok körében végzett népdalgyűjtő munkáról:

 

„Hogy mit akarok én a magyar népdalokkal? Az utcán állítanám meg vele az embereket, mikor dúlt arccal loholnak a haszon, vagy a falat kenyér után, hogy vigasztalást merítsenek a csodakútból. És el akarnám vinni a világon mindenűvé, ahol csak értenek a zene nyelvén, hogy ezen keresztül is jobban tudják meg, amit oly rosszul tudnak, hogy mi a magyarság. Találnának bár fele annyi szeretetre, mint amennyit érdemelnének.” (Kodály Zoltán)

 

1992-ben utaztam először a Keleti-Kárpátokon túl élő moldvai csángó magyar falvakba, hogy élőben hallhassam és rögzítsem a magyar dalhagyomány legarchaikusabb gyöngyszemeit. Elhivatottság-érzésemet nagyban segítette Domokos Pál Péter tanár úr hatalmas gyűjtésének dalkészlete és emberi elkötelezettsége e világörökségnek is méltán mondható magyar énekhagyományért. „Ha egyetlen szívet, egyetlen gondolkodó főt csángó magyar testvéreink iránt megindíthattam, ha százezer ma is élő magyar testvér sorsa legalább egyetlen embert tettekre késztet, úgy teljes célomat elértem.” (Domokos Pál Péter)

 

Főként a déli és székelyes csángó falvakban gyűjtöttem népdalokat, de az utóbbi években az északi csángó falvak sziszegős nyelvjárású falvait is tanulmányoztam. Az 1992-es első népdalgyűjtő utamat szerencsére megelőzte a Szarvason megrendezett csángó tábor, ahol jelentős számú ismeretséget szereztem a Klézséből, Külső-Rekecsinből, Pusztinából érkező asszonyok között. Az asszonyok kezdetben nehezen nyíltak meg. Nem is akartak előttem énekelni, de ahogy megtudták, hogy nem más faluból származó csángó vagyok, hanem magyarországi, kifogyhatatlanul fújták ősi énekeiket. Fábri Géza kobzással két éjszakán keresztül énekeltettük, és rögzítettük a tíz klézsei asszony, guzsalyasok hangulatát idéző, őrző énekeit. Ebből következett, hogy az első moldvai gyűjtő utam alkalmával, amikor télvíz idején megérkeztünk a falvakba, nagy szeretettel fogadtak és énekelték páratlan dalaikat. Természetesen jöttek a szomszédasszonyok, akik újabb és újabb szöveg- és dallamvariánsokat ismertek. Ajánlottak másokat is, akik sokat és szépen tudnak énekelni. Ezt követően faluról-falura járva énekeltettem a csángó asszonyokat, megismervén így az egyes falvakon belüli legkiválóbb énekesek jellegzetes dalait. Hogycsak néhány nevet említsek: Külső-Rekecsinből Szarka Mária, Lujzi-Kalugorban Csernyik Maric és Csernyik Anti, Salamon Mária, Gábor Anti és felesége. Pusztinában László Istvánné Laczkó György Katalin, László Erzsébet. Klézsén Bálint Erzsa és Gál Erzsa , Szitáson  Szöcske Anyica és barátnői, Lészpeden Szentes Mária. Ezen kívül gyűjtöttem még Nagypatak, Lábnyik, Trunk, Diószén, Szabófalva, Jugán falvakban is. Kezdetben diktafonnal kazettára készítettem a felvételeket, később Dat-magnóval, majd mini Disc-készülékkel készítettem CD minőségű felvételeket.  E gyűjtéseket az 1990-es évek elején saját szándékomból, a későbbiekben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával végeztem. „Hogy ezek a dalok maradjanak meg, s ne vejszenek el. „ (Simon Ferenc Józsefné, Lészped)

 

2005-ben a gyűjtött anyagokból válogatást készítettem „Gerlicét láttam bánatban, Moldvai csángó dalok” címmel CD-t jelentettem meg, altatóénekektől a halottsiratásig.

 

Ajánlott CD-k:

Gerlicét láttam bánatban… (archív, moldvai énekesek)

Ha folyóvíz volnék… (Kanalas Éva, Fábri Géza)

Addig megyek a víz mellett… (Kanalas Éva, Fábri Géza)

Túl a vízen… (Kanalas Éva, Fábri Géza, Pan Records, Hollandia)