„… Kanalas Éva műsorát alkalmam volt meghallgatni Tallinban, ahol a finn-ugor népek konferenciáján jártam. Produkciója értékes, és eredeti, hozzátartozik mind a magyar, mind az egyetemes örökséghez.”

(Mádl Ferenc köztársasági elnök)

 

„Azon ösztönös és ritka tehetségek sorába tartozik, akik valami különös magabiztossággal élik talentumukat, azt az adottságot és megtanulhatatlan tudást, amely mindig kivételes élményt ad a művészi hatás tekintetében.

Az énekesnő rendkívül újszerű művészi és zenei megfogalmazása valóban kuriózumként készül belépni a magyar és a világ zenei életébe.

Kanalas énekesnek született, mégpedig azzal a beavatottsággal, amely mind ritkább a magyar énekkultúrában.     Hangjának csengése, énekmódjának hajlékonysága és kedélye, az a lelki tartalom, amit oly magától értetődően közvetít előadásain, egy egészen a Csendes-óceánig terjedő nagy kultúrához, az ún. sztyeppei kultúra hangi világához kötődik, amely korábban az archaikus magyar hangszeres és énekkultúrában is igen meghatározó volt.”

(Szabados György, zeneszerző, zongoraművész)

 

Kanalas Éva 1970-ben született Békéscsabán, az Alföldön. A Körősök vidéke, a puszták végtelen szabadsága nevelte énekessé. Az éneklés mély szeretete gyermekkora óta kíséri, mindig is tudta, hogy énekesnő lesz. Kezdetben archív felvételeket hallgatott a tiszta forrásból. Későbbi mestereinek azokat a falusi énekeseket nevezi, akikkel moldvai, erdélyi, kalotaszegi, hétfalusi, gyimesi, mezőségi, majd később dél-szibériai gyűjtőútjai útja alkalmával találkozott. 1987-től kezdvenapjainkig gyűjt népdalokat a Kárpát medencében, de elsősorban a Keleti Kárpátokon túl élő Szeret folyó menti moldvai csángó magyarok felgyűjtésén dolgozik. 1991-ben népdal kategóriában elnyeri a „Népművészet Ifjú Mestere” kitüntető címet, szólóban és Fábry Géza kobozkísérete mellett több alkalommal szerepel a „Magyarországi Táncháztalálkozó” lemezeken (1990-1991-1992).

Az ének-koboz párosítás új színt hozott a táncházak zenei életébe. Újdonságát az jelentette, hogy egy egészen hiteles, ugyanakkor modern hangvételű, addig nem hallott népdal anyaggal tűntek fel a magyar táncház zenei életében. „Ha folyóvíz volnék…” ( 1991) c. és „Addig megyek a víz mellett..”  (1994) c.  Moldvai Csángó Népdalok kazettájuk énekei közül  a „Túl a vízen egy kosár”, „Zöld az erdő, zöld a petrezselyem…” (Aludjál, aludjál..), „Recés a szőlő levele…” több magyarországi ismert zenekarok slágerdalaivá is vált (Kaláka, Ghymes; Aludjál, aludjál, Istennek báránya). 

E két kazetta válogatott dalaiból a holland PAN Records CD-t jelentetett meg „Túl a vízen…” (Across the water), amelyet a világ számos országában terjesztenek.  Fábri Géza kobozművésszel 1990-től 1995-ig dolgoztak együtt a moldvai csángó énekek kobozkísérettel való megszólaltatásán, rekonstruálásán.

Számos hazai és nemzetközi fesztiválon mutathatta be a magyar népzene legtöbb keleti párhuzamot hordozó népdal kincsét. Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Romániában, Jugoszláviában énekelte e válogatott dalokat. Énekesi pályafutására döntő hatást gyakorolt, hogy eljuthatott olyan távoli vidékekre, az Orosz Föderáció délkelet-ázsiai köztársaságaiba, ahonnan feltételezhetően a magyarok valaha elindulhattak Európa felé. Az Altáj hegységben, Tuvában, Hakasz Földön, később Baskiriában gyűjtötte az ott élő népek dalait és énekelte köztük a rokon magyar népdalokat. Tanulmányozta a díszítés módokat, azok ének-technikai megvalósítását, legfőképpen azt az élő alkotási folyamatot, amely az énekesben a pillanat szülte megnyilvánuláskor spontán dallamok és szövegek megszületéséhez vezet. Az említett l996-os altáji expedícióval egy időben kezdett el dolgozni Szabados György zeneszerző-zongoraművésszel. Az improvizáció szőttes-világa és az Altáj és Szaján hegység minden zugában ott rejtőzködő ősi világkép arra késztetette, hogy kísérletezni kezdjen hangjával. Különféle légzéstechnikákat használt, amit pl. a kanadai eszkimók és a szibériai sámánok is használnak rituális éneklés közben.

„Elkezdtem a hangom hangszerként  használni, és egy olyan nyelven énekelni, amely nem ismer nyelvi korlátokat, amit akár mindenki érthet e világon, hiszen minden emberben ott rejtőzik az ősi tudás, az ősnyelv, a hangokon keresztüli kommunikáció. E hangok a vajúdás pillanataitól, a gyermekek halandzsa-nyelvén keresztül léptek tovább, önnön magukat megszülve, és alakítva kísérve és eljátszva az emberi élet fordulóit a haláltusáig.” (KÉ)

 

1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínhazat. E rituális közeg, amelyben az emberi hang, mint hangszer jelenik meg, ahol az ének a pillanatban születik, az artikulálatlan beszédtől a táltosi éneklésen keresztül a magyar népdalokig, miközben mindennapjainkban is új élő rítust teremtenek.

 

„Az elmúlt években az Orosz Föderáció területén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma miniszteri keretéből megítélt anyagi támogatásokkal több ízben adhattam nagysikerű koncertet szólóban és Ojanna Hangszínházammal, Keresztes Nagy Árpád kobozművész kíséretében. Árpád többéves áldozatos munkájának itt is szeretnék köszönetet mondani. Anyagi nehézségeink ellenére mintegy 10 alkalommal utazhattam Oroszországba, ahol koncertjeim után olyan kitüntetett szeretettel halmozott el az ottani közönség, hogy újból és újból azon területekre utaztam énekelni, ahol igen nagy szegénység van, fellépti díj helyett a mezőről szedett virágcsokrokkal, megkülönböztetett szeretettel fogadták a magyar énekesnőt,  magyar népdalainkat, táltos-hagyományunkat.”